Szabadidőmben szeretek fotózni. Még az újságírói pályám elején kaptam rá, amikor egy híranyagnak nemcsak a szöveges részét készítettem el, de a fotóriporteri munkát is én végeztem.
Nem vagyok profi, egy sima hobbifotós vagyok egy régi, de magabiztos masinával, egy Nikon D7200-as vázzal. A hétvégét Tiszaörsön töltöttem, az eredeti cél a Tiszaigari Arborétum bejárása volt, ott szerettem volna pár őszi képet csinálna. Ez most elmaradt, de még nem vetettem el erre az évre ezt az ötletet.
A magyar politikát követők számára igencsak meglepő eseményről számolt be a Partizán a Facebook-oldalán október 5-én. Mint írták, az eddig rendszeres jelentkező parlamenti tudósítás elmarad, ugyanis nem engedték be Kuczogi Jakab kollégájukat és a Partizán-stábot az Országházba.
 |
| Forrás: parlament.hu |
Az Országgyűlés sajtófőnöke először arra hivatkozott, hogy nincs NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – a szerk.) regisztrációnk. Miután jeleztük, hogy van, és ezt meg is küldtük, akkor már kiderült, hogy mégsem a regisztráció a probléma. Az új indoklás szerint a Partizán az NMHH oldalán nem „sajtótermékként” szerepel, illetve, hogy idézzük: "a Partizán oldalán megszűnt a politikai cikkek rendszeres közzététele". Az abszurditás határait súroló indoklások ezek, amik ráadásul eddig nem merültek fel.
– írta a Partizán a közösségi oldalán.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban való részvételükért, felségsértés és hazaárulás vádjával végeztek ki tizenkét magyar honvédtábornok és egy ezredest Aradon, 1849. október 6-án.
 |
| Forrás: A tizenhárom aradi vértanú • Magyar Nemzeti Digitális Archívum |
Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Vécsey Károly, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József nevei örök időkre a nemzet mártírjaiként vésődtek emlékezetünkbe.
Az aradi tizenhármak nemzeti gyásznapján előttük, valamint az ugyanezen napon, Pesten kivégzett Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke előtt tisztelgünk.
Ajánlom a témában írt egyik korábbi cikkemet: Nagysándor József, a debreceni csata honvédtábornokának utolsó heteiről dr. Fleisz János nagyváradi történészt, kutatót kérdeztem, melyet IDE KATTINTVA olvashatsz el.
Legyünk őszinték: a legtöbb ember ma már egy háromperces YouTube-videót sem képes végignézni anélkül, hogy ne pörgetne bele a telefonján. A figyelem elapadt, a türelem elfogyott, az instant ingerek világában pedig sokan úgy tekintenek a könyvolvasásra, mint valami poros, ósdi, boomer szokásra, amit legfeljebb az egyetemi vizsgák miatt kell elviselni.
Ma, szeptember 8-án van az olvasás világnapja. Ilyenkor menetrendszerűen elárasztják a közösségi médiát a közhelyes, túlcukrozott idézetek arról, hogy az olvasás milyen csodálatos utazás a képzelet szárnyán. Olyanok is hirtelen könyvfaló irodalmárrá válnak, akik csak azért vesznek egy könyvet a kezükbe, hogy a borítót meg a színes élfestést kitegyék Insta-storyba, hazudva a világnak:
nézzétek híveim, milyen kibszott művelt és sokoldalú vagyok.
Dehogy vagy, bogaram. Az olvasás nem esztétikai kellék, és nem póz.
Nagy levegőt vettem, beléptem a vezetőm ajtaján és közöltem: felmondok.
Tettem ezt öt évvel ezelőtt. Biztos állásom volt, stabil fizetésem, azt csinálhattam, amit szeretek és otthon éltem, a városban, amit szeretek. De mégis igent mondtam az újra, az ismeretlenre, a másra. Nem volt könnyű döntés, hiszen egy másik városban kaptam egy lehetőséget, ami teljesen más volt az addigi körülményekhez képest.
A hivatali munkát az újságírásra, az egyedüllétet a barátnőmmel való összeköltözésre, a stabilitást a bizonytalanságra cseréltem. Egzisztenciálisan visszaléptem egy olyan időszakban, amikor a koronavírus még a mindennapjaink része volt (emlékeztek még rá?). S persze ott álltam a jogász szak második éve előtt egy kifejezetten felejthető első év után.
Vannak helyek és események, ahová nem azért tér vissza az ember, mert minden évben valami újat keres, hanem mert jó újra átélni azt, ami régóta fontos számára. Nekünk ilyen a Csángó Fesztivál.
Az elmúlt években közös hagyományt alakítottunk ki Fruzsival:
ha Csángó Fesztivál, akkor megyünk!
Megjelent az első tanulmányom a Jogtudományi Közlönyben!
Ez az első olyan tanulmányom, amely egy lektorált szakfolyóiratban jelent meg. Ráadásul nem is akármilyenben!
A Jogtudományi Közlöny egyike Magyarország legrégebbi jogi folyóiratainak. Az 1866-ban indult lap – megszakított megjelenése miatt – ma a 81. évfolyamánál jár és a mindenkori jogtudomány nagyjai és feltörekvő tehetségei közül válogatta szerzőit. A lap kiemelt törekvése az elméleti alaposság, igyekezve nem csorbítani a gyakorlati felhasználhatóságot sem. Ez a lapcél már csak azért is fontos, mert a lap a Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályának felügyelete alatt működik, így az akadémiai szféra által megkövetelt magas színvonal megtartása elsődleges
– olvasható az ORAC Kiadó oldalán.
Körülbelül 3 évvel ezelőtt ültem utoljára kerékpárra… Vajon tényleg olyan, mint a biciklizés?
.jpg)
Igyekszem nem a közhelyeket puffogtatni...
Úgy döntöttem, hogy még a nyáron le fogom nyelni a békát. Igyekszem a lehető legteljesebben összerakni a doktori disszertációm nemzetközi fejezetét. A terveim szerint vizsgálni fogom a sajtó-helyreigazítás olasz, szlovén, svéd és spanyol szabályozását. Most utóbbiból hozok neked egy kis ízelítőt.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer ide jutok. 33 éves lettem, leéltem az életem első harmadát vagy negyedét. De lehet örökké fogok élni, hiszen eddig sikerült.
Szerintem soha.
Tegnap este megnéztem a Portugália–Spanyolország-meccset. Kíváncsi voltam, milyen lesz, nagy eséllyel, Cristiano Ronaldo utolsó világbajnoki fellépése. Gyerekkorom óta szeretem a focit, s szeretem az olyan emblematikus pillanatokat, amelyek egy meghatározó, kivételes korszakokat zárnak. Az első világbajnoki döntő, amit láttam (televízión keresztül), az a 2006-os volt. Zidane utolsó válogatott mérkőzése...
Ez nem fog neked tetszeni. Vagy mégis? Előre bocsátom: nem akarok az írásaimmal senkinek megfelelni, minden bejegyzés, tartalom a világról, az aktuális témára alkotott gondolataimat tükrözi. Persze, a szakmaiság és a hitelesség egy határozott iránytűként mindig ott lesz velem.
Ez nem fog neked tetszeni. Vagy mégis? Előre bocsátom: nem akarok az írásaimmal senkinek megfelelni, minden bejegyzés, tartalom a világról,...
