Megjelent az első tanulmányom a Jogtudományi Közlönyben!
Ez az első olyan tanulmányom, amely egy lektorált szakfolyóiratban jelent meg. Ráadásul nem is akármilyenben!
A Jogtudományi Közlöny egyike Magyarország legrégebbi jogi folyóiratainak. Az 1866-ban indult lap – megszakított megjelenése miatt – ma a 81. évfolyamánál jár és a mindenkori jogtudomány nagyjai és feltörekvő tehetségei közül válogatta szerzőit. A lap kiemelt törekvése az elméleti alaposság, igyekezve nem csorbítani a gyakorlati felhasználhatóságot sem. Ez a lapcél már csak azért is fontos, mert a lap a Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályának felügyelete alatt működik, így az akadémiai szféra által megkövetelt magas színvonal megtartása elsődleges
– olvasható az ORAC Kiadó oldalán.

.jpg)



